Köztudott, hogy az asztma pszichoszomatikus betegség. Ez azt jelenti, hogy létrejöttében biológiai és lelki tényezők szorosan és meghitten kapcsolódnak össze, és mindkét összetevő aktívan és egymással versengve járul hozzá a betegség kialakulásához.
Fontos megjegyezni azonban azt is, hogy az egyik gyereknél a lelki tényező a vezető ok, a másiknál viszont inkább a biológiai szerepel a betegség létrejöttében. Persze azt is jó tudni, hogy a betegség lefolyása során a biológiai és lelki tényezők szerepe változhat.
Az asztma lelki hátterének kutatásával szinte áttekinthetetlenül gazdag szakirodalom foglalkozik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy e téma iránt az érdeklődés évtizedek óta töretlen és egyáltalán nem meglepő, hiszen az asztma szinte népbetegségnek tekinthető. Hazánkban is alig van ma olyan család, amelyet a betegség – vagy legalábbis a gyermekkori asztma – ne érintene. A fentiek támasztják alá azokat a felméréseket is, amelyek szerint az asztma a leggyakoribb felvételi diagnózis a gyermekkórházakban, és általában gyermekenként 5-7 elvesztett iskolai napot okoz évente. A fiúk 10-15 százaléka, a lányok 7-10 százaléka asztmás gyermekkorban, vagyis a serdülőkor előtt körülbelül kétszer annyi fiú betegszik meg, mint lány. Az idősebb korcsoportban viszont a nemek aránya kiegyenlítődik.
A jelenlegi elméletek szerint az asztma a szervezet védekezésére irányul, idegen allergén anyagok ellen alakul ki, de csak akkor, ha ezekre az anyagokra a szervezet túlérzékeny. De, ha fel is ismerünk egy ilyen túlérzékenységet, a roham nem váltódik ki kötelezően. Ezt igazolja az a megfigyelés, amely szerint egy specifikus allergén, amelyre a gyermek igazoltan allergiás reakciót ad, otthon asztmás rohamot vált ki, azonban nem provokál rohamot, ha a gyermek nem otthonában találkozik vele. Ez a megfigyelés bizonyíték arra, hogy lelki és fizikai tényezők együttesen határoznak meg pszichoszomatikus megnyilvánulásokat. Ezenkívül allergén (allergiát kiváltó anyag) jelenléte nélkül is kiváltódhat roham. Ez utóbbira példa egy kutató kísérlete, aki rózsa pollenjére allergiás betegnél műrózsa felmutatásával asztmarohamot váltott ki.
A lelki tényezők szerepére utal az a tapasztalati tény is, hogy bosszúságok, iskolai vagy családi nehézségek is válthatnak ki asztmás rohamot, sőt, még az örömérzés is súlyos légzési zavart robbanthat ki: nemritkán például a karácsonyfa alatt fellépő krízisek.
Persze szeretném hangsúlyozni, hogy az érzelmi jelenségeken túl az asztma kialakulásában egyéb tényezők is szerepelnek, így például allergiás, klimatikus és endokrinális jelenségek is, vagyis multifaktoriális, azaz soktényezős betegséggel állunk szemben.
1. A roham vagy tünet kiváltó okai lehetnek.
2. Az asztmás gyermek személyiségének lehetnek jellemzői.
3. A szülők lelki zavarain keresztül játszhatnak szerepet.
4. A környezeti vagy a pszichoterápiás változások a roham jellegét és számát átalakíthatják.
A roham kiváltó vagy meghatározó tényezői
Egyes kutatók szerint az esetek 12 százalékában a betegség pszichoszociális stressz következtében jön létre. Az első rohamot megelőzheti például heves házastársi jelenet, vagy például az anyától való elszakadás is. Közismert példa erre az asztma súlyosbodása a gyermek iskolába kerülésekor, amelynek hátterében a félelem egy sajátos formája állhat: a gyermek félelme attól, hogy távollétében az anya meghal. Másfelől azonban miközben a gyermek védettségre, különélésre vágyik, a túlzott közelség súlyos szorongást válthat ki, azaz fullasztólag hathat.
Összegezve: mind az elszakadástól való félelem, mind a közelségtől való félelem egyaránt szerepet játszhat a gyermekkori asztmás rohamok kiváltásában.
A kutatók egy másik csoportja viszont az allergiás tényezőt tartja kiváltó oknak, elismerik az érzelmi konfliktus szerepét is, de csak mint a betegség fennmaradásának egyik okát.
Az asztmás gyermekek személyisége
Az asztmás gyermekek személyiségét sok kutató meghatározónak tartja. Szerintük az asztma hátterében az anyától való túlzott mértékű függőség áll. Ez határozza meg az ellenséges impulzusokat, gátlásokat, a hangulat és az érzelmi állapotok stabilitását, és a túlérzékenységet az emberi kapcsolatokra. Az asztmás nehezen sír, nem képes kimutatni szenvedését.
Talán érdemes közkinccsé tenni azt az értelmezést is, miszerint “az asztma elfojtott sírás az anya után”. Mondhatnánk azt is, hogy “az asztmás hörgőivel sír”. Eszerint a sírás eredetileg azért gátlódott le, mert a gyermeknek oka volt feltételezni, hogy az anyja elutasítja. Később ezt egy új konfliktus váltja fel, és a félelem attól, hogy a vallomás elidegeníti az anyát. Az asztmás roham eszerint nemcsak elfojtott sírás, hanem elfojtott gyónás, elfojtott vallomás is. És igaz fordítva is ez a megállapítás, hogy sokszor a rohamok megszűnnek, ha a gyermek képessé válik sírni.
Az asztmás tehát arra vágyik, hogy az anyja óvja, védje, ölelje körül. Ugyanakkor a túlzott közelség fullasztólag hathat.
Szeretném felhívni a figyelmet arra a megfigyelésre is, és ezt már részben említettem is, miszerint az asztmás betegek érzelmi feszültségét motoros és érzelmi megnyilvánulások, így sírás, nevetés, vallomástétel, sőt, maga az asztmás roham is csökkentheti. Az asztmás roham tehát az érzelmi feszültség lereagálásának a helyébe léphet.
A kutatók egy másik csoportja viszont úgy véli, hogy nincs egyáltalán specifikus asztmás személyiség.
Vannak-e hajlamosító szülők?
A kutatók többsége az anya elsődlegességét emeli ki. Az asztmára hajlamosító anya állandóan védekezik, másokat óv, az elvárásokra érzékeny, mivel mások megerősítésére szüksége van, gyakran hibáztatja magát. Az ilyen anya mellett a gyermek nyugtalan, bizonytalan és kiszolgáltatott. Örökösen az elválás félelmében él, és állandó függőségben. A védelemkeresés és a függetlenség közt feszülő ellentmondás az asztmatikus gyermek személyiségének alapja. Amennyiben az anya is asztmatikus, ott az örökletes alap mellett az anyával való azonosulás is szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Az ilyen anya tudattalanul is fokozottan figyel a légzőszervekre. Az asztma a középpontba helyeződik és a légzőszervekre való fokozott figyelés váltja ki.
Bizonyos esetekben az anya az egészséges testvért elutasítja, míg a beteget speciális figyelemmel veszi körül.
Az apának is meghatározó szerepe van az anya-gyermek kapcsolat alakulásában. Egyesek szerint az apa depresszióra hajlamos, nem képes kifejezni érzelmeit, sokat van távol a családtól.
A szülők reakciói, amikor fény derül gyermekük betegségére
A szülő természetes reakciója a gyermek betegségére több lépcsőben zajlik. A hír, hogy gyermeke beteg, megbénítja. A következő periódusban tagadni igyekszik a tényt. Hátha tévedtek az orvosok. Összecserélődtek a leletek. Esetleg más orvoshoz is elviszik a gyermeket. Majd elfogadja a tényt és szomorúság vagy harag lesz úrrá rajta. Ezek az érzelmek még gyakran hátráltatják a reális cselekvésben. Keresi a bűnöst, aki a gyermek betegségéért felelős. Tehetetlenül belesüpped a bánatába. Az idő során lassan hozzászokik a gondolathoz, hogy a beteg gyermekkel éljen. Ezt legyőzve képessé válik a betegség kívánalmainak megfelelően újjászervezni gyermeke és saját életét.
A korábbiakban említettől azonban sok esetben eltér a szülő reakciója. Gyakran igényein túl is segíti, gondozza a gyermeket. Máskor túlzott mértékben elmélyül a gyermek tüneteiben, teljesen azonosítja vele magát. Ennek egyik jele lehet, ha a szülő például azt mondja: “Ma nem volt rohamunk! Ma jól aludtunk!”
Előfordul, hogy valójában nem képes elfogadni a gyermeket betegen, de emiatt bűntudata van, és ez is túlféltésben juthat kifejezésre. Máskor ez az elutasítás abban nyilvánul meg, hogy félreismeri a gyermek szükségleteit, és elhagyja a gyógyszert. Ezen az úton megindulhat a bűnbakképzés a családban, hogy vajon ki a felelős a gyermek betegségéért, kitől örökölhette a bajt.
A beteg gyermek hatása a szülők közötti kapcsolatra különböző lehet. Előfordulhat, hogy a beteg nagyon leköti az anyát és így zavarttá válik a szülők közötti viszony. Hamarosan teherként jelentkezhet a gyermek a házasságban. Máskor viszont összeköti a lazuló párkapcsolatot és növeli az egymásrautaltságot.
Az asztma kezelése
Először is le kell szögezni, hogy az asztmát gyógyszeresen kezelni kell. Ezenkívül lehetőség van pszichoterápiára is. Vannak, akik csak a gyermeknek javasolnak, vannak, akik az anyának-gyermeknek együttesen, és vannak, akik az egész családnak.
Egyéni terápiaként igen hatásos lehet az autogén tréning és a hipnózis is. A családterápia viszont az egész családot veszi célba.
Természetesen, amennyiben lehetséges, történhet csupán tanácsadás is. Ennek során a következőkre hívják fel a szülők figyelmét:
- ne legyen szertartása a gondozásnak,
- ne rettegjen a rohamtól,
- hagyjanak a gyermeknek több szabadságot,
- az anya legyen jelen, de ne legyen túl óvó vagy közönyös.
Nem a tünet értékelésének a csökkentéséről van szó, hanem a túlszorongó, lélegzet-visszafojtott figyelés csökkentéséről, mely figyelés magát a tünetet is kiválthatja.
Ismertek a fentieken kívül még önsegítő programok is asztmás gyermekeknek és szüleik számára. Céljuk egyrészt információk nyújtása a szülők számára az asztma természetére vonatkozóan, másrészt megfelelő légzőgyakorlatok oktatása és egyfajta torna a beteg gyermekeknek szülőkkel együtt.
