A menstruációs panaszok a nőiség belső elutasítására utalhatnak. Ez az elutasítás irányulhat a nő társadalmi szerepére és státusára, de akár a (jövendő) anyaszerepre is. Más esetekben a nő talán mélyen vágyik gyermekre, tudja viszont, hogy életkörülményei vagy partnerének ellenkezése miatt nem lehet teherbe esnie. Ilyenkor a menstruáció idején a nőben újra meg újra tudatosul az „elszalasztott lehetőség”, ami mélységes csalódást vált ki benne. Mindezt testileg is fájdalmasan éli át.
A menstruációs panaszok az új feladatra való készség hiányát jelzik. Elérkezett a megfelelő idő, az ember viszont még nem áll készen, még tiltakozik az ellen, hogy felnőjön. Pedig feladatunk megkívánja, hogy állandóan készenlétben álljunk, hogy az új áthathassa tulajdon személyiségünket, s rajta keresztül megnyilvánulhasson.
A fejlődéshez természetesen hozzátartozik, hogy vállaljuk a felelősséget önmagunkért.
A fájdalom magában rejti a felhívást, hogy engedjük továbbhaladni fejlődésünket, tudatunk beszűkülését, mely félelemként nyilvánul meg, oldjuk fel, s végre felnőtté váljunk, ne csupán idősebbé. Megkívánja tőlünk, hogy lelki téren is készségesek legyünk önmagunkat boldogan átengedni minden új hatásnak, mely tulajdon életünkben jelentkezik, vagy személyiségünkön keresztül megnyilvánul.
A menstruációs panaszok egyértelműen felszólítanak arra, hogy inkább „hasból éljünk” ahelyett, hogy elgondolásokhoz, határozott elképzelésekhez igazodnánk, és mondjunk igent az életre úgy, ahogy van.
Mindez félreérthetetlenül közli velünk: mondjunk igent női mi-voltunkra, egyben sajátos feladatunkra, sajátos kihívásunkra.
Nem lenne szabad többé az önmagunkról alkotott elképzeléseink szerint élnünk, ehelyett önnönmagunkat kell létezni hagynunk, nem szabad megállnunk, hanem élveznünk kell az élet útját.