Idők folyamán az ember a legparányibbtól a legóriásibb dolgok kifürkészéséig jutott el, közben megfeledkezett a hozzá közel álló megismeréséről, saját magáról.
Bármit fedezzek is fel a világban, önmagamra csak akkor találok rá, ha elindulok belső lényegem megismerésének útján.
Az odavezető ajtó mindig nyitva áll, azon túl az Én várakozik.
Mit is tegyek annak érdekében, hogy valóban önmagam legyek?
Az út kezdeti lépései a következők:
- Belátom, hogy tényleg létezik tulajdon énem. Tudatosítom magamban, hogy épp eleget szenvedtem azért, mert szerepet játszottam ahelyett, hogy önmagamat adtam volna.
- Bizonyítanom kell megismerési és változási készségemet, hiszen kényelmesebb úgy élni, ahogy a környezetem helyesnek véli.
Ne feledjük: „Aki forráshoz igyekszik, annak ár ellenében kell úsznia” - Rendszeresen időt kell szakítani az önvizsgálatra.
- Újra meg újra meg kell kérdeznem magamtól: Miért teszem ezt? Valóban ilyen vagyok? Valóban akarom azt, amit teszek, és miért? Kellemes érzéssel tölt el? Boldoggá tesz? Tényleg igent tudok mondani rá?
Mindenekelőtt: „Közelebb visz-e engem önmagamhoz?”
- Az embernek bátorságra van szüksége, hogy vállalja tulajdon Énjét, önmagát, ezáltal összezavarja vagy akár megsemmisítse mások róla alkotott képét.
Merészség kell hozzá, hogy elfogadjuk önmagunk látszólagos tökéletlenségét.
Gyűjtsünk bátorságot, ahelyett, hogy mindenáron „példakép” akarjunk lenni, váljunk egészen önmagunkká. - Ne éljünk vágy nélkül, hiszen az embernek a valóságban igenis vannak vágyai.
Ne akarjunk rögtön „célhoz érni”, inkább tanuljuk meg élvezni az odavezető utat.
A vágy csupán jelzi, hogy a boldogságomhoz még hiányzik valami, ismerjük fel a hiányt önmagunkban, próbáljunk megszabadulni abbéli hiúságunktól, hogy mások szemében jó benyomást keltsünk. - Kíséreljünk meg az emberekhez őszinte érdeklődéssel, jó szándékkal és szeretettel közeledni. Legyünk nyitottak és valóban szeressük embertársainkat. Soha semmit ne színleljünk, hanem őszinte szívvel cselekedjünk.
- Legyünk türelmesek, legyünk toleránsak, a másikat olyannak fogadjuk el, amilyen, megértést tanúsítsunk akkor is, ha valamit képtelenek vagyunk felfogni. Ne játszunk szerepeket, önmagunkat adjuk minden esetben.
Midőn a világra jöttem, lényem csupa öröm és szeretet volt. Akkor még tudtam, ki vagyok valójában, tisztában voltam igazi küldetésemmel, a világ közepének éreztem magam. Akkor még volt bátorságom kimondani, amit gondoltam, és nyíltan kimutatni érzelmeimet. Akkor még volt bátorságom, hogy „önmagam” legyek. Ez és csakis ez az igazság, a valóság, minden más csupán fölvett szerep.