Szervezetünk kiválasztó rendszere azt a célt szolgálja, hogy megszabadítson bennünket a haszontalan vagy káros anyagoktól. Normális körülmények között erre azután kerül sor, hogy a táplálékot (azaz a benyomásokat) megemésztettük, s ennek során a számunkra fontosat kiszűrtük.
A hasmenés mintegy demonstrálja a félelmet, képtelenséget vagy vonakodást, hogy szembenézzünk a dolgokkal, megbirkózzunk a felmerülő problémákkal. A hétköznapi beszéd ezt a helyzetet találóan ragadja meg „a félelemtől a nadrágba csinálni” hasonlatban.
A hasmenés az attól való félelmet jelképezi, hogy nem nőttünk fel az elvégzendő dologhoz. Ahelyett, hogy szembenéznénk a problémával, inkább visszahúzódunk egy csöndes, magányos helyre, s hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Nem emésztjük meg az átélt eseményt, még csak nem is foglalkozunk vele, engedjük, hogy csak úgy „keresztülmenjen” rajtunk.
A hasmenés tetemes folyadékveszteséget jelent, így legfontosabb tennivalónk az, hogy szervezetünket nagy mennyiségű friss folyadékhoz juttassuk. A folyadék egyben a testi és szellemi rugalmasság szimbóluma is. Testi és szellemi vonatkozásban tehát egyaránt elveszítettük a szükséges rugalmasságot. Újra meg kell kapnunk, vissza kell nyernünk, különben „kiszáradunk”.
A krónikus hasmenés mögött általános félelem húzódik, miszerint még nem nőttünk fel eléggé az életfeladatokhoz, míg az akut hasmenés egy konkrét problémára utal, amivel az illető nem kíván foglalkozni.
