Élesben fáj, mint a kígyó foga,
Hálátlannak tudni gyermekét.
(Shakespeare: Lear király. Vörösmarty Mihály ford.)
De miért lennének hálásak a gyermekek – ha nem neveljük arra őket? A hálátlanság természetes – akár a gyom. A hála olyan, mint a rózsa. Táplálni kell, öntözni és ápolni, szeretni és óvni.
Ha gyermekeink hálátlanok, ki a hibás? Talán mi. Ha nem tanítottuk meg őket arra, hogy másoknak hálásak legyenek, hogyan várhatnánk el, hogy majd nekünk hálásak lesznek?
Vedd természetesnek a hálátlanságot, és ne idegeskedj miatta. Ne feledd: Jézus tíz leprást gyógyított meg egy délután – és csak egy köszönte meg. Miért várnál hát több hálát, mint amennyit ő kapott?
Ne feledd, csak akkor leszel boldog, ha nem várod el a hálát, hanem az adakozás öröméért adsz.
Ne feledd, hogy a hála „termesztett” tulajdonság; ha azt akarod, hogy gyerekeid hálásak legyenek, meg kell rá őket tanítanod.