Kirándulásunk a Tata melletti energiadombnál
A nyáron szüleimmel és ismerősökkel jártunk egy nagyon érdekes helyen. Nem igazán a táj, a környék szépsége vonzott minket oda, hanem amiért odamentünk, az tulajdonképpen láthatatlan volt. Egy energiadombot látogattunk meg, ami az egész bolygón nagy ritkaság, a neve Szent László domb. Tata város környékén, az Aggostyán elnevezésű falu mellett található egy épülő öko-falu szomszédságában. A hely könnyen felismerhető, mivel itt – a környékkel ellentétben – egyetlen bokor vagy fa sem nőtt. Csak fű és mindenféle gyógynövény található ott, úgyhogy nagyon alkalmas arra, hogy pokrócot terítsünk le, s elfeküdjünk rajta, vagy a zokninkat, cipőnket levetve mezítláb sétálgassunk a talajon. A hatás nem maradt el, volt köztünk olyan, aki már a jelenség határánál jelezte, hogy ő már ott érez valamit.
Én magam nagyon érdekes dolgot tapasztaltam. Az oda úton ugyanis az autóban elaludtam, s mikor megálltunk, én hírtelen ébredtem fel, s az nagyon rosszul esett. Ennek az lett az eredménye, hogy energiailag bizony nagyon mélypontra jutottam. Legszívesebben ki sem szálltam volna a kocsiból, de mivel messziről érkeztünk, ezért én is elindultam a földúton enyhén felfelé. Tettünk pár száz lépést és már fenn is voltunk, s én mire odaértem, teljesen elfejthettem azt a kellemetlen érzést, amivel az aszfaltozott út mellől indultunk. Mivel az időjárás engedte, mi is kihasználtunk mindent, hogy a lehető legtöbb energiát magunkba gyűjtsük és szívjuk, lehasaltunk, és levettük a cipőinket, karjainkkal, kezeinkkel szinte magunkra kentük frissességet. Maga az érzés nem volt túlzottan különleges, inkább kiegyensúlyozottak, kipihentek és megkönnyebbültek lettünk a dombon. Természetesen nem kezdtünk el törökülésben lebegni, és nem tudtam felidézni a középiskolában használt bonyolultabb matematikai képletek egyikét sem, de amikor kb. 2 óra után távoztunk, megállapítottuk, hogy a dolog működik, s hogy ide mindenképpen érdemes visszatérni.