Tag Archives: múlt

boldog

Ha boldogok akarunk lenni, hagyjuk el ezeket a rossz szokásokat

Sokat beszélünk arról, hogy milyen szokásai vannak a boldog embereknek, azonban azt is fontos tudnunk, hogy mi az, amivel nehezebbé tesszük a saját életünket, anélkül hogy tudnánk róla. Ha szeretnénk boldogok lenni, fokozottan figyeljünk arra, hogy leszokjunk ezekről a dolgokról.

Ne legyünk túl kritikusak

Nemcsak másokkal, hanem magunkkal szemben sem, sőt főleg magunkkal szemben ne. Nem vagyunk tökéletesek, ezt el kell fogadnunk, és ha ezt megértettük, akkor megtanulhatjuk szeretni magunkat. Hagyjunk fel a folyamatos önostorozással!

Fotó: Unsplash/ Adrian Owen

Ne rágódjunk a múlton

A múlton nem változtathatunk, és persze vannak dolgok, amiket biztosan megbántunk már, de nem érdemes sokáig rágódni rajtuk. Ha valami megtörtént, megtörtént, ne cipeljük magunkkal tovább, mint egy hatalmas batyut, inkább nézzünk a jövőbe, és cselekedetekkel próbáljuk jobbá tenni azt, amin változtatni szeretnénk.

Ne a félelem határozza meg a jövőnket

Az egész életünk azzal telik, hogy tervezünk és szervezünk, és hajtunk valamilyen cél felé, legyen szó családról, karrierről vagy önmagunk megvalósításáról. Ez mind nagyszerű is, és fontos, hogy hajtson minket valami előre, de az ne a félelem legyen. Ne csak azért dolgozzunk, hogy legyen elég pénzünk, és biztonságban legyünk a jövőben, hanem azért is, hogy tudjunk belőle élni a mában is. Ne azért válasszunk egy utat, mert félünk a másiktól. Ne mondjunk le a hétköznapi boldogságról a jövőtől való folyamatos rettegés miatt.

Ne az anyagi javaknak éljünk

Biztos, hogy boldogabbá tesz minket egy sokadik táska és cipő, ami márkás, és amiben parádézhatunk a munkahelyünkön, mint egy utazás vagy egy családi program? Az utazás élmény, amit már senki nem vesz el tőlünk, míg a divatcikkek, a kiegészítők csupán átmeneti kellékek, amelyek jövő ősszel már senkit sem érdekelnek. Legyünk észszerűek, és az élményekért éljünk!

Dolgok, amelyek boldogtalanná tesznek minket

tumblr_lz9hu8G79n1qipu41o1_500_large

A boldogság nem egy állapot, sokkal inkább egy folyamat, életszemlélet: apró pici örömök a mindennapok szürkeségében. Az alábbi rossz szokások biztosan megnehezítik, hogy kimondjuk: boldogok vagyunk. Folyamatos panaszkodás Persze néha jólesik és kell is, de a folyamatos panaszkodás tönkreteszi a … read more