Tag Archives: fejfájás

fej

Soha nem érkezik ok nélkül: ezek is állhatnak a fejfájás hátterében

Mindenkinek másért fáj a feje. Legtöbben már csak legyintünk rá, s bekapjuk a megszokott, jól bevált gyógyszert, ami nagyon ügyesen elfedi a fájdalmat, de meg nem oldja a valódi problémát.

Edit immár évek óta küzd fejfájással, van, hogy csak hetente egyszer jön elő, de olyan is, hogy naponta két gyógyszer sem elég. Állítása szerint mindenre érzékeny: hideg-meleg frontra, a szélre, a kánikulára, a hirtelen lehűlésre vagy gyors felmelegedésre. Emellett egy csepp alkoholt sem ihat, mert nagyon gyorsan a fejébe száll, de nem úgy, mint másoknak, nem olyan kellemesen, hanem egyből elkezd fájni a feje: „De a másnapok a legrosszabbak, ám nem a szó klasszikus értelmében, hiszen nem vagyok beteg, csak a fejem fáj, de nagyon. Éppen ezért nem is iszom, hiszen van még rengeteg minden, amitől szenvedhetek.”

Fotó: iStock.com/golubovy

De mégis mitől?

A fejfájás az egyik legkellemetlenebb állapot, ennél rosszabb már csak a fogfájás lehet, szinte mindenben zavarja az embert, se gondolkodni, sem dolgozni, de még csak kikapcsolódni, olvasni sem tud tőle. Sok minden állhat a hátterében, olyan dolgok is, melyekről fogalmunk sincs. Persze nem kell egyből kétségbeesnünk, ezek nem minden esetben veszélyesek, lehet, hogy csak egy apró szokás, melyet el kell hagynunk, s egyből csökken kellemetlen óráink száma.

Étkezés

Gyakran a nem megfelelő étkezés áll a háttérben, főleg, ha rendszertelen időközönként eszünk. Ilyenkor ha nem is érezzük éppen az éhséget, mert mondjuk nagyon el vagyunk foglalva, vagy sok kávét ittunk, mégis éhezünk, s radikálisan lecsökkenhet a szervezetünk vércukorszintje, erre pedig fejfájással válaszol a test. De léteznek olyan ételek is, melyek arról híresek, hogy az arra érzékenyeknél fejfájást váltanak ki: egyes sajtok (különösen az érleltek), csokoládé, citrusfélék és a tartósított húsok.

Víz-víz-víz

De ami még gyakoribb, hogy nem iszunk elég folyadékot napközben, és estére megfájdul a fejünk a dehidratáltság miatt.

Alvás

Ha reggel fejfájással ébredünk, akkor az nemcsak a túl kevés, de a túl sok alvás következtében is lehet. Igyekezzünk mindennap, még hétvégén is tartani a 7-8 órát, s 9 fölé semmiképp se menjünk, mert egyáltalán nem egészséges.

Fotó iStock.com/Wavebreakmedia

Hormonok

A testben az endorfin hormon szintje reggel a legalacsonyabb, így az agyi erek beszűkülhetnek, ami akár nagyon kellemetlen fejfájást is eredményezhet. Ilyenkor igyunk egy nagy pohár vizet, esetleg egy erős kávét, s ha tehetjük, menjünk ki a friss levegőre egypár percre.

Horkolás

Nemcsak a férfiak képesek hangosan horkolni, de a nők is. Nem pont a hangerőn van a hangsúly, hanem azokon a pillanatokon, amikor nem veszünk levegőt, a torokizmok annyira ellazulnak, s ilyenkor az agyunk nem jut oxigénhez. Ez az alvási apnoe, azaz légzéskimaradás. Ilyenkor nemcsak a fejünk fog fájni reggel, de kifejezetten fáradtabbak leszünk egész nap. Amennyiben zavarnak minket a tünetek, vagy környezetünket a hangzavar, akkor feltétlenül forduljunk szakemberhez ezzel a problémával.

Magas vérnyomás

Nagyon gyakran semmi egyéb tünetet nem produkál a magas vérnyomás, kizárólag reggeli tompa, tarkótáji, halánték könyéki fejfájást. Ha felmerül ennek gyanúja, feltétlenül forduljunk mihamarabb orvoshoz, hogy megelőzhessük a szövődmények kialakulását.

Ezeket együk fejfájás ellen

ananas

A fejfájás bármilyen formája bosszantó, mindig rosszkor jön, és soha nem múlik el elég gyorsan. Mindenkinek megvan a saját maga kitapasztalt technikája, amit ilyenkor alkalmaz, hogy minél hamarabb megszabaduljon a nyomasztó fájdalomtól. A szakemberek szerint az sem mindegy, hogy mit … read more

Alternatív megoldások fejfájásra

fej

Frontok jönnek, mennek, egyik nap még megfagyunk, a másik nap a hátsó kertben napozunk, mégis ki képes ezt követni? Nem csoda, ha ezeken a „frontos” napokon szinte mindenkinek fáj a feje. Mielőtt még azonban erős fájdalomcsillapítóhoz nyúlnánk, próbáljunk ki valami … read more

Fáradtság? Gyengeség? Fejfájás? A vashiány tünetei komolyak lehetnek

vas

Hajlamosak vagyunk vállat vonni, ha azt mondják, hogy együnk több zöldséget, gyümölcsöt, mert az ásványi anyagok és vitaminok nagyon fontosak. Elvégre jól vagyunk, biztos minden a megfelelő szinten van! Pedig ha a vashiány felüti a fejét, az elég nagy gondokat … read more

Alternatív gyógymódok a migrén kezelésére

fejfajas

A krónikus fejfájás kezelésére egyes alternatív gyógymódok is hasznosak lehetnek, amelyek kiegészíthetik az orvosi kezelést és növelhetik annak hatékonyságát. Érdemes naplót vezetnie migrénes rohamairól. A napló segítségével könnyebb meghatározni, provokálhatja-e Önnél valami a migrén kialakulását. Figyelje meg, mikor kezdődik a … read more

A fejfájás legjobb természetes ellenszerei

fej

Dió Az olajos mag az E-vitamin egyik legbiztosabb forrása. Épp ezért a rendszeresen fogyasztott dió a dohányzás okozta fejfájás hatékony ellenszere lehet. Vitamin tartalmának köszönhetően erősíti a sejtfalakat, melyeket a nikotin károsít. Citromfű Már a népi gyógyászat is ismerte a … read more