lelki hatter

ASZTMA – LELKI OKAI

A görög eredetű asztma szó „szűkmellűséget” jelent. Ennél a beteg­ségnél a tüdő hörgőinek és kishörgőinek szűkületéről van szó, ami a sima izomzat görcsös összehúzódása következtében a légutak gyulladásos ingerlékenységét, valamint a hörgőket borító nyálkahártya megduzzadását és fokozott nyákelválasztását idézi elő.

lelek4

Az asztma a kapcsolatfelvétel elleni védekezés megnyilvánulása. Első lélegzetvételünkkor mintegy kapcsolatot létesítünk ezzel a világgal, s utolsó lélegzetünkkel az életet leheljük ki. Az élet szün­telen adás és elfogadás. Létünk természetében rejlik a kettősség: belégzés és kilégzés, elalvás és felébredés, élet és halál.
A levegővel kapcsolatos probléma mindig arra utal, hogy a beteg gondolkodásában is hiba rejlik, nehézkes és lebecsül másokat. Az asztmás beteg szereti a tisztaságot, világosságot, elkerüli viszont a sötétet és tisztátalant.
Az asztma belsőleg jelentkező kiütésként is értelmezhető. Ha ugyanis az ekcéma elfojtódik, gyakran allergiás asztma formájában jelentkezik. Az asztma kezelése ilyenkor gyakran és hamarosan ekcéma megjelenéséhez vezet, hiszen a bőr és a tüdő az ember két legnagyobb kiterjedésű kontaktusteremtő szerve.
Maga az asztma, azaz „szűkmellűség” szó arról is árulkodik, hogy ahol szűkület lép fel, ott mindig félelem is jelentkezik.

A félelemtől elszorul a torkunk, s ha valamitől megszabadultunk, föllélegzünk. Meg kellene hát kérdeznie önmagától:

  • Mi fojtja el a lélegzetemet? – Mitől félek?
  • Milyen téren szeretnék kapni anélkül, hogy adnék?
  • Miféle, esetleg öntudatlan, agresszióim vannak, és milyen lehetőségeim adódnak   azok megfelelő levezetésére?
  • Mit nem akarok befogadni, valójában mivel fordulok szembe?
  • Mivel nem kívánok kapcsolatba lépni, miféle érintkezést ke­rülök és miért?

Alaposabb vizsgálódáskor az asztmás betegek esetében különféle problémaköröket állapíthatunk meg, melyek világosan körülhatá­rolhatók, ugyanakkor szoros összefüggésben állnak egymással:

Az adás és elfogadás, valamint a bezárulni akarás problémája: valódi kapcsolat és őszinte vonzalom iránti mély vágyakozásról van
szó, melyet többnyire az anya túlzottan féltő aggodalmaskodása váltott ki. Az anyai szeretet korlátozó szerepet játszott, gátolta a személyiség egyéni kibontakozását.
Elfojtott hatalomvágy, amely szöges ellentétben áll tulajdon tehetetlenségünkkel: a beteg a tehetetlenség érzését, a történések passzív eltűrésének zavarát éli meg. Következésképp az asztmás rohamok többnyire olyan helyzetekben lépnek fel, ahol magát az eseményt utasítja el a beteg
Elfojtott agresszió, egyben képtelenség arra – vagy félelem attól -, hogy ezen indulatokat levezessük és ismét fellélegezhessünk: az agressziót afölötti felháborodásunk váltja ki, hogy ilyesmit kell átélnünk, ilyennek kell mutatkoznunk.
Védekezés az alantasnak vélt életterületekkel szemben. Ide tartozhat a szexualitás, állati ösztönök, por és hasonlók.
Idős korban fontos szerephez jutnak a pszichikai okok, külö­nösen az életkorral járó alkalmazkodási nehézségek. A harag, félelem, belső feszültségek, akadékoskodás és visszautasítás. Az asztmás betegnek meg kell tanulnia elfogadni önnön tökélet­lenségét, tehetetlenségét, s nem szabad hadakoznia ellene.

lelek5

Amit tenni kell

Lássa be: „Nem csupán lehetőségem, de egyben kötelességem is, hogy olyan legyek, amilyen vagyok.” Fontos, hogy az egyén megta­nulja kifejezni magát, kinyilvánítani érzelmeit, nyitottá váljék, hogy adhasson és kaphasson. A ki- és belégzés egyformán fontos! Nincs az életben oly dolog, mely valóban árthatna nekünk, túl közel jöhetne hozzánk. Csak ha képesek vagyunk elfogadni az életet úgy, ahogy van, adatik meg a lehetőség, hogy teljességben éljünk.
Épp ily lényeges megszabadulnunk mindattól, ami valójában nem hozzánk tartozik. Az embernek meg kell tanulni önmagát olyannak elfogadni, amilyen, s valódi lényét létezni engedni. Ez magában foglalja mindannak a felszínre juttatását, ami a lélek legmélyén rejtve van, amit az ember legszívesebben nem bolygatna, senkinek se mutatna meg.
Az asztma arra szólítja fel a beteget, hogy elinduljon a befelé vezető úton, mivel csak így lesz képes önmagában nyugalmat találni, biztonságra lelni. Nem jelentkezik többé benne igény arra, hogy a másik embernek csak úgy „odahörögjön” valamit. Fel kell ismernünk: „Nem lehet csak adni vagy csak kapni, belégzés nélkül nem létezik kilégzés. A kettő együtt alkotja az egészet, máskülön­ben valami mindig hiányozni fog nekem.”

Amennyiben az ember – önmagának is – szeretetet ad, szeretni is fogják. Az asztmás betegre különösen érvényes a közmondás: „Ki mint vet, úgy arat.” Nem létezik se tisztátalan, se alacsonyrendű dolog, még tulajdon énünkben sem, mivel minden az egész részét alkotja.
Árnyoldalak csupán addig vannak, amíg létezni engedjük őket, amíg folytonos öntudatosodásunk át nem világítja őket. Ha félelmeinket őszintén, kertelés nélkül bevalljuk magunknak, nem kerüljük majd többé a félelemkeltő helyzeteket, hanem megfelelően integ­ráljuk életünkbe. Annak felismerésével, hogy a személyiség fejlő­désében a kellemetlen élményeknek is fontos szerep jut, fokonként eloszlik a félelem. Kérdezze meg önmagától: „Hol utasítom el önmagam? Milyen nem szeretnék többé lenni? Mitől tartok, hogy mit fedezhetnek fel rajtam az emberek? Kivel vagy mivel nem kívánok érintkezésbe lépni, és miért?”

Egy tünet mindig felhívás, hogy kellő figyelmet szenteljünk létünk összes vonatkozásának, engedjük magunkat olyannak lenni, amilyenek vagyunk.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 − = 4

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>