Nem vitás, hogy a depresszió sajnos népbetegséggé vált. Nincs tekintettel nemre, korra vagy bármilyen más tényezőre. A lehető legalattomosabban támad, mert akár hosszabb időn keresztül megjelenhet, és a kezdeti tüneteket nem is vesszük megfelelően komolyan. Fontos tudni, hogy az időskori depresszió bizonyos tünetei (érdektelenség, motiváció hiánya, levertség, kognitív tünetek) hasonlíthatnak a kezdődő demencia tüneteire is, ezért fontos, hogy neurológiai vizsgálattal kizárjuk a demencia lehetőségét.
Közhely, de épp emiatt igaz: rohamos tempóban változik a világ, amihez még a fiataloknak is nehéz alkalmazkodni, nemhogy az idősebbeknek. Ráadásul a hatvan felettiek társadalmi léte is sokban változott akár csak a tíz évvel korábbiakhoz képest. Válások, mozaikcsaládok, meg nem születendő unokák… A klasszikus nagymama-nagypapa szerep kihalóban van. Az időseknek alig van már lehetőségük átadni a tudásukat, nyugdíjas korukban a legtöbben nem találják önmagukat, és a sok munka miatt a gyerekeik sem tudnak megfelelő időt eltölteni velük. Meghalnak a régi osztálytársak, barátok, szomszédok, és ott maradnak egyedül. Ehhez még hozzájönnek persze az elkerülhetetlen időskori betegségek, melyek még inkább megnehezítik a dolgukat. Arról nem is beszélve, hogy az idős emberek végképp nem szeretnek ilyen tünetekről panaszkodni, sok esetben elutasítják a pszichiátriai vizsgálatot (a pszichiátriával kapcsolatos ELŐÍTÉLETEIK miatt). Félnek, mert megfoghatatlan számunkra ez a betegség, és ha mégis rászánják magukat egy terápiára hidegrázást kapnak a kezelés költségeitől.
Egy országos felmérés keretében a 60 év felettiek mentális állapotát vizsgálták meg, és lesújtó eredmények születtek. A hatvan év felettiek 41%-ánál mutattak ki enyhe vagy középsúlyos depresszív tüneteket. Ez nem azt jelenti, hogy őket diagnosztizálták, ez arról szól, hogy a vizsgált 41% depresszív tüneteket hordozott magán. 23%-nál súlyos és klinikailag jelentős tüneteket mutattak ki, azonban a krónikus betegséggel küzdőknél, illetve a szociális otthonokban élőknél ez a szám 50%-ra emelkedett.
Mikor és miért jelentkezhet a depresszió?
Ha kudarcot élünk meg vagy valamilyen veszteséggel kell szembenéznünk, az életünk hirtelen megváltozik, jelentős negatív érzelmekkel találjuk szembe magunkat. A lélek egyből reagál a velünk történtekre, ami tartós szomorúságban, ingadozó hangulat formájában jelentkezhet. Ezek azonban még teljesen természetes reakciók, melyekkel jó eséllyel meg tudunk küzdeni.
Depresszió esetében azonban hetek, hónapok, sőt évek óta beleragadhatunk egy negatív, melankolikus állapotba.
Aki valaha találkozott már ezzel, az pontosan tudja, hogy aki ilyen tünetekkel rendelkezik, nem azért nem kel ki az ágyból, mert nem akar, hanem azért, mert NEM TUD!
Ez óriási különbség, és jó lenne, ha ezt tudatosítanánk magunkban, mivel sok hozzátartozóban leggyakrabban a harag, türelmetlenség érzése jelenik meg ilyenkor. Míg egy szalagszakadásnál, combnyak törésnél magától értetődő, hogy türelmesen, megértően állunk hozzá a beteghez (a gyógyulás ezekben az esetekben is kitolódhat fél–egy évre), addig egy depresszióst sokkal nehezebben fogadunk el, mivel nem látunk semmi fizikailag megfoghatót. De attól, hogy NEM LÁTJUK, az ő lelke még fáj és SZENVED. Óriási probléma még, hogy nem vagy csak későn ismerik fel a depressziót.
Ismerjük fel idejében a depressziót!
- Levert hangulat, szomorúság, üresség érzése a nap legnagyobb részében, illetve csaknem mindennap?
- Az érdeklődés és öröm jelentős csökkenése?
Ha magunkon vagy másokon észleljük ezt a két tünetet, akkor még további négynek jelen kell lennie, hogy azt mondhassuk, depresszióval állunk szemben (természetesen ezt NEM MI MONDJUK majd ki, hanem a SZAKEMBER):
- Étvágy megváltozása (csökkenés vagy növekedés).
- Alvás megváltozása (csökkenés, növekedés) vagy túl korai felébredés, mely után órákig nem tud visszaaludni az ember.
- Fokozott nyugtalanság, szorongás vagy éppen ennek az ellentéte: túlzott lelassulás.
- Nagyon gyakori a bűntudat, szégyen, önvád érzése, emellett gyakran megfogalmazzák az értéktelenség érzését.
- Döntési nehézség, ami a betegnek iszonyatos nehézséget, vívódást jelent.
Végül pedig megjelenik a halálvágy és az öngyilkosság iránt érzett vágy, ami az időseknél sokkal könnyebben bekövetkezhet, mivel a szervezetük már jóval gyengébb. Akinek ez megfordul a fejében, az akkor és ott valóban úgy gondolja, hogy neki csakis ez tud segíteni. A közvetlen tett előtt már nem fog figyelemfelkeltően viselkedni vagy üzenni, hiszen megtette ezt már épp elégszer. Egyszerűen éli ugyanazt a pokoli szenvedéssel teli életét, amit eddig, és hirtelen úgy dönt, hogy véget vet ennek. Nem kapkod, kívülről nem lehet rajta látni igazán semmi különöset, még akár mosolyoghat is, majd szimplán megteszi.
Azok az emberek, akik nem találkoztak saját maguk ezzel a betegséggel, a legtöbb esetben nem értik, hogy mi zajlódik le a betegben, és a depresszióval szembeni tudatlanságuknak köszönhetően megpróbálják buzdítani a beteget.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!
Soha ne mondjuk a következő mondatokat:
- Szedd össze magad!
- Mások élete sokkal rosszabb!
- Fel a fejjel!
- Ez nem is betegség!
- Irigylem a problémáidat!
Ezek a mondatok nemhogy nem segítenek, hanem kifejezetten ártanak. Ha a nagypapának épp az a legnehezebb a napjában, hogy egyáltalán felkeljen az ágyából, és kinézzen akár csak az ablakon, akkor az a minimum, hogy ezt elfogadjuk, és nem kérdőjelezzük meg őt ebben.
Van megoldás? IGEN!
Először is ne ijedjünk meg, és tudatosítsuk magunkban, hogy olyan terhekkel nézünk szembe, melyek igencsak megnehezítik az életünket. Ne haragudjunk, és ne büntessük magunkat. Legyünk tisztában a saját tüneteinkkel, és nézzük meg egyesével, hogy x tünetre mit tehetünk. Másodszor, menjünk el pszichiáter és pszichológus szakemberhez. Államilag támogatott rendszeren belül is találhatunk kitűnő szakorvosokat, de tény, hogy rettentően le vannak terhelve. A magánszektorban is léteznek olyan egészségvédő alapítványok, ahol például figyelembe veszik a nyugdíjunk mértékét, vagy léteznek olyan pl. katolikus segítő alapítványok, ahova szintén segítségért fordulhatunk (nem elvárás a katolikus vallás). És ami még jobb, hogy vannak olyan internetes segítő oldalak, amik TELJESEN ANONIMAK, és tudunk a sorstársainkkal beszélgetni a problémáinkról. Harmadszor pedig, rendkívül fontos a család és egyéb szociális háló szerepe.
Mit tehetnek a hozzátartozók?
Fejezzék ki a szeretetüket, ne ítélkezzenek, kerüljék az olyan témákat, amikről pontosan tudják, hogy kiborítják velük a beteget, mondják el neki, hogy szeretik és szükségük van rá. S végül, mint hozzátartozónak, barátnak, volt munkatársnak, jó, ha megtanulunk néhány olyan technikát, amivel még inkább tudunk segíteni a nagymamának, nagypapának.
Mondjuk el neki (többször, sokszor):
- Nem kell szégyellned magad.
- Mit tehetek, hogy segítsek neked?
- Itt vagyok neked, mindig.
- Szeretem benned, hogy…
- Igen, ez szörnyű lehet.
- Szeretlek.
Mi segíthet még?
Nyugdíjasklub, unokákkal való találkozás, séta, zenehallgatás, kirándulás, termálfürdő (a víznek csodás hatása van a depressziós betegekre), napozás, éneklés, fütyörészés, dudorászás, főzés, virágok ápolása, háziállatokkal való játék, takarítás, olvasás, masszázs, gondozni egy akváriumot, szépen felöltözni, és arra gondolni, hogy képes vagyok megküzdeni a problémáimmal.