Tag Archives: reuma

reuma1

A reuma lelki okai…

A reuma a legnagyobb népbetegség, az ízületek és az izomzat fájdalmas szöveti elváltozásai. A betegséget mindig gyulladás kíséri, függetlenül attól, hogy heveny vagy krónikus stádiumban van. A fájdalom nagy mértékben korlátozhatja a mozgásképességet, akár rokkantság is kialakulhat.

reuma

Bizonyos vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a reumás betegek agresszív indulataikat, már gyerekkoruktól fogva a vázizomzat görcsösen felfokozott megfeszítése révén  kísérlik meg levezetni. Az ilyen típusú emberek erőteljes fizikális tevékenységet végeznek, aktívan sportolnak, előnyben részesítik az agresszív sportágakat. A reumás betegek kényszeredetten uralkodnak érzelmeiken, szomorúságukat, csalódottságukat képtelenek normális módon kezelni. Így kerülhet sor a szellemi, lelki síkon történő megkeményedésre.

Másrészről a reumás ember rendkívül lelkiismeretes, szerény ember.

Az elfojtott düh, méreg, keserűség, valamint saját, illetve mások cselekedeteinek elítélése megakasztja az életerő áramlását, egyre nagyobb mértékű testi merevséghez, mozgásképtelenséghez vezet.

A reumás beteg előszeretettel kritizál, gyakran kibékíthetetlen ellenfél.

A düh, a méreg, a bosszúvágy gyulladásos folyamatokat indít el ott, ahol elfojtódott.

A lefékezett energiák testi síkon a nem kiválasztódott anyagcseretermékek lerakódását hozzák létre. A test egyre jobban a megoldatlan feladatok lerakódóhelyévé válik.

A beteg fél attól, hogy önmagáról alkotott képét, szerénységét, lelkiismeretességét, erkölcsösségét őszintén megkérdőjelezze, így kénytelen legyen árnyoldalával , kicsinyességével, uralomvágyával, agressziójával, melyek a 2megmerevedést” okozzák, végső fokon lelki-szellemi rugalmatlanságával szembesülni.

A reuma valójában a határtalan akarat kifejeződése, a mohó vágyé, hogy az ember mindent tudjon, uraljon és irányítson. Ha a beteg tulajdon árnyoldalát is vállalná, akkor a törekvéseit nem kellene elfojtani, mivel saját erkölcsi elvárásainak nem tud megfelelni bűntudat is ébred benne, melyet segítőkészséggel, önfeláldozással próbál kompenzálni.

Mit is tegyünk?

Kérdezzük meg magunkat:

  • Milyen mértékben ragaszkodom ehhez az énképhez, mely mögé elrejtettem magam?
  • Mely téren érzékelek magamban erős agresszív indulatokat és csalódottságot?
  • Milyen érzéseket nem merek magamnak bevallani?
  • Miért nem mutatom ki nyíltan érzelmeimet, miért nem beszélek róla?
  • Miért nem tudom magamat, másokat olyannak elfogadni, amilyen vagyok, illetve amilyenek ők?
  • Hogyan tudnék magammal és másokkal szemben melegséget és igazi szeretetet tanúsítani, kifejezni?
  • Miért nem tudok megbocsátani és elfelejteni?