Tag Archives: psziché

Komoly-problémákat-okozhat-a-gyermekkori-szorongás

Szorongásra utaló jelek, amiket jobb komolyan venni

Bárkivel előfordulhat, hogy izgul és ideges a közelgő határidő miatt a munkahelyen, vagy egy nyilvános beszéd közeledtével. De más az, amikor hétköznapi érzés számunkra a szorongás, az okára pedig egyszerűen nem tudunk rájönni.

Ha úgy érezzük, hogy igaz lehet ránk az állandó szorongás, akkor érdemes elgondolkozni azon, miért is lehetünk feszültek minden nap. Gondoljuk végig az érzéseinket, figyeljük önmagunkat, hátha ki tudjuk deríteni, miért is szorongunk, mi okozza ezt a kellemetlen érzést bennünk. Ugyanakkor felkereshetünk egy szakembert is, aki segíthet feloldani, kezelni, illetve megszüntetni a szorongásunkat.

Fotó: Unsplash/ Ben White

Szorongásra utaló jelek

  • Veszélyben érezzük magunkat: a szorongás általában együtt jár valamilyen félelemmel, pánikszerű érzéssel. Ez azt erősítheti bennünk, hogy valamiféle veszélynek vagyunk kitéve.
  • Pánikrohamaink vannak: a félelemre adott egyik jellemző reakció a szervezetünktől a pánikroham. Hirtelen törhet ránk, szélsőséges tünetei lehetnek, mint például a szokatlanul intenzív érzések, vagy félelem, hogy valami nagyon rossz történik, esetleg a kontroll elvesztése. De fizikai tünetei is lehetnek: heves szívdobogás, szédülés, légzési nehézség vagy mellkasi fájdalom.
  • Magas a vérnyomásunk: a szorongás és a fokozott stressz a hormonszint megváltozásához vezethet, és megemelheti a pulzusunkat, valamint a vérnyomásunkat a szakemberek szerint.
  • Enerváltnak érezzük magunkat: a fokozott szorongás alacsony energiaszintet eredményezhet. Az energia- és motivációhiány miatt a teljesítményünk is csökkenhet.
  • Gyakran betegeskedünk: a szorongás hatására a szervezetünk is könnyebben legyengülhet, ezért fokozottabban fogékonyakká válhatunk a különböző betegségekre.
  • Nem érdekel bennünket a szex: az enerváltság, a motiválatlanság, a levert hangulat és a félelem – minden tünet eredménye lehet, hogy szinte teljesen érdektelenné válunk a szexualitás iránt.