Tag Archives: egészséges életmód

dieta_40

Étrend 40 felett – mire figyeljünk egészségünk és alakunk érdekében?

Testünk egész életünk során változik, és ehhez a változáshoz igazodnunk kell életmódunkkal is, hogy mindig a lehető legjobb formánkat hozhassuk.

Ahogy telnek az évek, észrevehetjük magunkon, hogy egyre könnyebben szöknek fel ránk a kilók, pedig semmit sem csinálunk másképp, mint ez idáig. Ez azért van, mert az anyagcseréhez egyre kevesebb energiára van szüksége szervezetünknek, tehát a bevitt kalóriák kisebb részét fogja csak felhasználni – azonos kalóriabevitel mellett így egy idő után több felesleg keletkezik, ami zsírpárnák formájában jelentkezik. De a nők esetében 40 éves kor felett a hormonális változások is közrejátszhatnak testük, emésztésük megváltozásában, ezért érdemes a táplálkozás terén is odafigyelni néhány dologra.

Többször, kisebb adagokat fogyasszunk

Ne terheljük le emésztőrendszerünket azzal, hogy hirtelen nagy mennyiségű ételt fogyasztunk, hanem inkább naponta ötször, háromóránként étkezzünk, és kisebb, körülbelül tenyérnyi adagokat együnk – ez persze függ attól is, mi kerül a tányérunkra.

Fotó: Unsplash/Cala

Búcsú a finomított szénhidrátoktól

A finomított ételek egyébként is kerülendőek, 40 éves kor felett azonban érdemes őket teljesen kiiktatni étrendünkből. Ezek a gyorsan felszívódó szénhidrátok csoportjába tartoznak, amelyek sokkal könnyebben okoznak súlyfelesleget.

Rostot a tányérra!

Az egyre lassuló anyagcserénket egy kicsit megtámogathatjuk, ha sok rostban gazdag ételt fogyasztunk – együnk minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt!

Kevesebb hús, több hal

Ne terheljük még jobban szervezetünket a nehezen emészthető húsfajtákkal, tehát a vörös húsokkal, inkább válasszuk sovány társukat, a csirkét. Ebből se fogyasszunk túl sokat, néha cseréljük le tengeri halakra, amelyek jótékony hatással vannak az érrendszerre és a szellemi frissességünkre is.

„Nagytakarítás” a szervezetben tavasszal…

egeszseges eletmod

Az ünnepi mulatságokat kísérő bőséges táplálkozás, a túlzott hús- és édességfogyasztás, a zsiradékban gazdag étrend megterheli szervezetünket, ami a salakanyagok felhalmozódásához és a sav-bázis egyensúly felborulásához, savas irányba történő eltolódásához vezet. Rontja a helyzetet a hosszú, hideg tél, a kevés … read more