elvaras

Elvárások…

Az életben előfordulnak olyan helyzetek, amelyek nem elvárásaink szerint alakulnak, ezért hajlamosak vagyunk a körülöttünk élőket hibáztatni olykor-olykor, ahelyett, hogy a fontos dolgokra, emberekre összpontosítanánk.

elvaras1

Ne várjuk el, hogy egyet értsenek velünk

Mindenki más, mások a meglátásai, másként gondolkozik, ezért ennyire sokszínű ez a világ. Ne hagyjuk, hogy az ebből kiinduló csalódás megkeserítse az életünket. Inkább foglalkozzunk azzal, hogy mennyire szép a világ körülöttünk.

Ne várjuk el, hogy több tiszteletet kapjunk, mint amennyire mi tiszteljük saját magunkat

Fontos, hogy legyen önbizalmunk, vállaljuk fel véleményünket, hiszen ezáltal elfogadjuk magunkat, képesek leszünk kiállni magunkért. Ha ezt mások is látják, akkor előbb-utóbb felnéznek majd ránk, és a tiszteletüket, elismerésüket is kivívhatjuk.

Ne várjuk el, hogy mindenki szeressen

Az, hogy valaki éppen nem csíp minket annyira, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki így vélekedik rólunk. Ne pazaroljuk az időnket olyan emberekre, akik nem értékelnek bennünket.

Nem várjuk el, hogy mindenki tetszését elnyerje az, amit csinálunk

A fontos emberek, akik mellettünk állnak, úgy is értékelni fogják erőfeszítéseinket. Ezt mindenképp tartsuk szem előtt.

Ne várjuk el, hogy valaki megváltozik miattunk

Ha mindenki rendbe lenne magával, akkor eleve kevesebb konfliktus lenne a világban. Az elfogadás egyszer önmagunkban kezdődik, hogy rendbe legyünk, esetleg változtatnunk kell egy két dolgon. Egy másik emberrel szemben nem szabad ezt erőltetni, inkább meg kell mutatni neki a helyes irányt, hogy a jövőben minden zökkenőmentesen menjen.

Ne várjuk el, hogy mások kitalálják a gondolatainkat

Egyszerűen meg kell fogalmazunk, hogy mit szeretnénk, mire vágyunk. Van, mikor sikerül valakinek eltalálnia, hogy éppen mi az, amiről épp álmodunk, de ez nagyon ritka. Igenis, ki kell mondani vágyainkat.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 4 = 4

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>