szeretet2

A leghatásosabb gyógyító erő a szeretet…

A legnagyobb gyógyító erő, amit az élet számunkra felkínál, a szeretet.

szeretet3

Aki valóban képes szeretni, aligha betegedhet meg, hiszen a szeretet a legtisztább és leghatékonyabb gyógyító energia, ami csak létezik. Akit ez az energia – a szeretet – tölt el, annak az életében nincs helye betegségnek.

Szeretni csak akkor leszek képes, ha megtanultam szeretni magamat. Az önmagam iránti, egyben a bennem lévő szeretetnek feltétel nélküli, szabad folyást kell engednem. Önmagamat viszont csak akkor vagyok képes teljes szívből, lelkem mélyéből szeretni, ha valóban rátaláltam önmagamra, ezáltal „méltó”-nak érzem magamat a szeretet elfogadására.

Ha valóban képesek vagyunk a szeretetre, akkor épek és egészségesek vagyunk.

Csak ha elfogadtuk ész szeretni tudjuk önmagunkat, vagyunk képesek a szeretetet másokra irányítani.

Az ilyen ember szabad folyást tud engedni szeretetének anélkül, hogy szüksége lenne másokra vagy birtokolni akarná őket.

A másik embert szeretni annyit jelent, hogy önmagához , vagyis az élethez vezetem őt, elősegítem szellemi növekedését, hozzásegítem ahhoz, hogy megtalálja önmagát, hogy teljesen önmagává váljék.

A szeretet a legnagyobb gyógyító erő, ami egyáltalán létezik, elűzi a haragot, a félelmet, megteremti az életörömöt. A szeretet megmutatja az utat, kezdjünk el tehát szeretni.

Csak akkor kínoz minket fizikai vagy pszichikai eredetű fájdalom, ha nem az igazi énünknek megfelelően élünk. Szabadon dönthetünk az életünk irányáról, hiszen egyedül mi vagyunk felelősek önmagunkért és sorsunkért. Az élet csupán tükörkép, ugyanúgy, ahogy a testünk is.

A betegség mindig az élet tökéletlenségét jelzi.

Az élet lényege ugyanis az érettebbé válás, egyre fokozódó közeledés igazi énünkhöz. Ez megkívánja, hogy minden pillanatban nyitottak legyünk és egyre mélyebbre hatolni az életbe.

Bármely pillanatban készen kell állnunk arra, hogy elvessük a „régi énünket”, engedjük megszületni az „újat”.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 5 = 13

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>