hanyas2

A hányás, rosszullét lelki okai…

A hányás és a rosszullét jelzi, hogy valami, amit magunkhoz vet­tünk, amivel foglalkoztunk, megfeküdte a gyomrunkat. Akár egy probléma is megfeküdheti a gyomrunkat, elronthatja az étvágyunkat.

hanyas
Ismerős ez a mondás? „Már a puszta gondolattól is rosszul leszek!” A kellemetlen helyzetek és nyomasztó problémák, mint látjuk, fizikai rosszullétet idézhetnek elő, ami odáig fokozódhat, hogy a lelki értelemben emészthetetlen, jókora falatoktól hányás révén szabadulunk meg.

Az émelygés elutasító magatartást jelez olyasmivel szemben, amit egyáltalán nem tudunk elfogadni. Ám a mértéktelen, össze­vissza evés szintén rosszullétet és hányást okozhat.

Az ember megszabadul azoktól a dolgoktól és benyomásoktól, melyeket nem akar szervezetébe beépíteni, gondolkodásába integrálni. A hányás a védekezés és elutasítás erőteljes megnyilvánulása.

Émelygés akkor keletkezik, ha olyasmi tudatosul bennem, amit nagyon szerettem volna nem megtörténtnek hinni. A hányásban jóval nyomatékosabban fejeződik ki a védekezés és elutasítás gesz­tusa: valamivel érintkezésbe léptem, amit nem tudok (nem akarok) elfogadni, „hányingerem támadt” tőle, magamon kívül szeretném tudni.

A hányás révén viszont csupán testi síkon szabadulok meg azoktól a dolgoktól, melyek számomra emészthetetlennek vagy károsnak tűnnek. Legszívesebben ugyanezt tenném lelki téren is, de nem találom meg a módját, különben nem került volna sor arra, hogy ezeket az energiákat testi szinten vezessem le.

Alapvetően fontos, hogy ne foglalkozzunk tovább a hibákkal vagy az elutasított helyzettel, inkább keressük a megoldás lehetősé­gét, mely valóban „feloldást” hoz. Lehet, hogy magán a kelle­metlen helyzeten vagy éppen a hozzáállásunkon kell változtatnunk. Mindkettő a védekezési mechanizmus megszűnését eredményezi, s vele együtt elmúlik a rosszullét is

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 9 = 12

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>