Az ember szellemi-lelki állapota jelentős hatást gyakorol a szervezetben levő belső elválasztású mirigyek működésére.
Különösen igaz ez a pajzsmirigy esetében. Ha valaki ösztönös igényeit és érzelmeit szüntelenül elnyomja – különösen az agresszív és elutasító jellegű érzelmeit, ennek következtében állandó belső harcnak teszi ki magát.
Ez a folytonos riadókészültségi állapota pajzsmirigy túlműködéséhez vezet, ami a megfelelő hormon kiválasztódása révén tartós „vegetatív harci készültséget” teremt. Mivel azonban az érzelmek nem nyilvánulnak meg, mert elfojtják és megtagadják őket, erre a harcra bensőleg kerül sor.
Az ember gyakran a félelmeinek és erős magányérzetének nem ad hangot, ezek különféle természetű erőfeszítésekben nyilvánulnak meg, például rendkívüli mértékű felelősségvállalásban, mértéktelen ambiciózusságban, a függetlenségre való korai és erőteljes törekvésben, ezeket a jelzéseket azonban a környezete egyáltalán nem fogja fel.
Ez a tény tovább erősíti az ember érzését, hogy őt „senki nem érti meg”. Vágyát, hogy végre megértő társra találjon, nem szavakban fejezi ki, hanem görcsös igényén keresztül, hogy másokról gondoskodjék.
Az illető mások szemében rendkívül rokonszenvessé válik, ő maga azonban egyre elégedetlenebb lesz, gyakran depresszióba süllyed, mert képtelen kiszabadulni maga választotta börtönéből. Fontos lenne nyíltan vállalnia önnön igényeit, olyannak mutatnia magát, amilyen valójában.
Ezen csak egyetlen „orvosság” segíthet – légy önmagad!