A sokízületi gyulladásban szenvedő betegek feltűnően egybevágó személyiségjegyekkel rendelkeznek. Többnyire csöndes, szerény, szorgalmas és gyakorlatias emberek, önzetlenek és önfeláldozók, gyakran egészségügyi vagy szociális gondozói munkakörben dolgoznak. Türelmesek, igénytelenek és mindig készek a tehervállalásra. Kórképükben a reumafaktor világosan kimutatható.
A betegek élettörténetére többnyire a nagy mértékű aktivitás jellemző. Fáradhatatlanul végeznek házi és kerti munkát, teljesítmény- és erősportokat űznek, fürgék, mozgékonyak és nyughatatlanok. A túlzott mértékű aktivitás és mozgékonyság viszont kizárólag testi síkon jellemző. A fizikai aktivitás bizonyos fokig a szellemi-lelki mozgékonyság hiányát hivatott kompenzálni.
A testi aktivitás, a túlzottan lelkiismeretes és kínosan becsületes magatartásmód kényszerűségből fakad. A háttérben többnyire elfojtott, be nem vallott agresszió húzódik. Hiányzik a szeretet, a „szív részesedése”. Helyét a perfekcionizmus, a már-már túlhajszolt segítőkészségben megnyilvánuló önfeláldozás veszi át, ami viszont gyakran depresszióba torkollik.
A szellemi-lelki megmerevedés csupán testi síkon tud oldódni, s ott egyben túlkompenzálódik is, anélkül viszont, hogy a probléma valódi megoldását eredményezné. A belső dermedtség végső soron egyre inkább áthatja a testet is, mintegy a belső valóság tükörképeként. Az elfojtott agresszió, melynek nem szabad „megmutatkoznia”, egyre jobban gátolja a testműködést, gyulladást és fájdalmat idéz elő.
Az elmondottakból egyenesen következik a feladat, mellyel a betegnek meg kell birkóznia. A túlzottan lelkiismeretes és mindent agyonmoralizáló magatartást, mely agresszív indulatokat és merevséget idézett elő, fokról fokra oldani kell. A betegnek be kell látnia, hogy másoknak adott igenje adott esetben az önmagára adott nemmel egyenértékű. Helytelenül dönt az, aki önmagát a végletekig fel kívánja áldozni. Útja a szabadság, nyitottság és szeretet felé kell, hogy vezessen, mert igazi élet csakis ott található.