kezek1

Ne hagyjuk veszni a barátságot, inkább hozzuk helyre

Amikor nagyon elfoglaltak vagyunk, vagy éppen belevetjük magunkat egy új párkapcsolatba, előfordulhat, hogy eltávolodnak tőlünk azok a barátaink, akikről ezt sosem gondoltuk volna. Van visszaút?

Ez persze kétoldalú dolog, hiszen bárkivel megtörténhet, hogy az élete olyan fordulatot vesz, ami mellett kevesebb ideje marad a barátaira. Egy igazi barát esetében azonban mindig megtaláljuk a visszautat, akár hónapok vagy évek múltán is, csak az első lépést igazán nehéz megtenni.

Vegyük fel a kapcsolatot

Talán írásban a legegyszerűbb, egy üzenet a Facebookon vagy Viberen kevésbé nehéz, mint ha szóban próbálnánk helyrehozni a dolgokat. Írjunk pár sort arról, hogy mi a helyzet velünk, és érdeklődjünk a másikról, remélhetőleg hamarosan jön a válasz és az első személyes találkozó is.

Fotó: Unsplash/Seth Doyle

Közös hobbi

Idézzünk fel egy közös hobbit, valamit, amit gyakran csináltunk együtt, és azzal keressük meg a rég elvesztett barátot. Talán neki is eszébe jutottak már a szép emlékek, csak nem mert lépni.

Küldjünk egy lapot

Pont azért, mert ma már senki sem számít rá, sokkal kedvesebb gesztusnak tűnik, mint régen. Ebből legalább kiderül, hogy komolyan tenni szeretnénk a barátságunkért, hiszen rászántuk az időt, hogy kézzel írjunk valami szépet a másiknak.

Hagyjunk üzenetet

Ha zavarban vagyunk a gondolattól, hogy felhívjuk a másikat, hagyjunk egy hangüzenetet, így neki is lesz lehetősége átgondolni a hallottakat, és mi is nyugodtan elmondhatjuk, amit gondolunk, vagy bocsánatot kérhetünk, ha magunkat hibáztatjuk a kialakult helyzetért.

Hívjuk meg vacsorára

A főzés az egyik legjobb módja annak, ha ki akarjuk fejezni szeretetünket, hiszen beletehetjük szívünket-lelkünket egy finom ételbe, ami biztosan feloldja majd köztünk a kínos csendet.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 − = 4

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>