shutterstock_225264403

Hogyan hat a közösségi média a párkapcsolatunkra?

Az életünk egy jelentős részét a közösségi oldalakon töltjük kapcsolattartás, munka, szórakozás, unalom, kukkolás vagy éppen nyomozás szempontjából. Mindez, ha akarjuk, ha nem, hatással van a párkapcsolatunkra is.

Talán az a legnehezebb kérdés ebből a szempontból, hogy nincsen egyfajta norma vagy iránymutatás, hogy mit illik, és mit nem, mit lehet, és mit nem. Mert ugyan ki mondja vagy mondhatja meg ezt? Ha egy kapcsolat jól működik, és mindkét fél örömét leli abban, hogy szerelmük pillanatait megosztják, akkor maximum az irigyeknek jelenthet ez problémát.

Mi okoz nehézséget?

Elsősorban a bizalom hiánya, az állandó féltékenykedés, hogy az egyik félnek sokkal fontosabb a külvilág visszajelzése, mint a jelenLÉT, a kedvelések számolgatása, a jelszó…

Fotó:Pexels/CC0 License

Egy biztos, erről a témáról beszélni kell, legalább annak a két embernek legyen egy azonos vagy legalább hasonló elképzelése az online létről, aki együtt él. A lehető legjobb döntés, ha ebbe a kérdésbe némi tudatosságot viszünk bele. Próbáljuk ki, hogy milyen érzés úgy együtt elmenni valahova, hogy az nincsen folyamatosan dokumentálva, és mondjuk el egymásnak ezzel kapcsolatban az érzéseinket. Egyre többször lehet azt hallani, hogy az a jó kapcsolat jele, ha nincsen jele, azonban ezt sem lehet ilyen kategorikusan kijelenteni. Néha igenis jó érzés megosztani az örömünket, és nincs is ezzel baj. A legtöbb problémát az amúgy sem egyszerű kommunikáció okozhatja. Egészen más látni, hallani a másik felet, mint küldeni egy matricát vagy feltenni az üzenőfalunkra egy rejtélyes idézetet, amiből azt várjuk, hogy a párunk találja ki, hogy éppen most mi is a helyzet. Ezek irreális elvárások, és félrevezetőek lehetnek. Legyünk egyenesek, és személyesen mondjuk el, amit szeretnénk, az online teret pedig használjuk úgy, mint egy kellemes fűszert. S ne feledjük, jóból is megárt a sok!

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 8 = 56

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>