esti_etkezes

Ezeket semmiképp se fogyasszuk este!

Egy tökéletes világban persze már nem ennénk este hat után, tízkor aludnánk, s reggel hatkor talpon lennénk – ehhez képest a valóságban legtöbbünk számára ez az ideál kivitelezhetetlen, hiszen sokan vannak, akik hat előtt haza sem érnek.

Reggel gyakorlatilag bármi belefér, délben már illik szolidabbnak lenni, este azonban már vissza kellene fogni magunkat, s alig enni valamit annak érdekében, hogy karcsúak és főleg egészségesek maradjunk sokáig. Ám ha mégis kénytelenek vagyunk enni még valamit este nyolckor, kilenckor, feltétlenül válogassuk meg, mi kerül ebben a kései időpontban a tányérunkra.

Csokoládé

Habár kevés kéjesen boldogabb dolog van az életben, mint késő este az ágyban édességet majszolni egy jó könyv vagy sorozat mellé, mégis ez az egyik legnagyobb bűn, amit elkövethetünk magunkkal szemben. A csokoládé ugyanis tömve van koffeinnel és teobrominnal, mindkettő élénkítő hatású, nem is beszélve a benne lévő cukorról, ami szintén fel fog pörgetni bennünket. S ha nem alszunk eleget, másnap nyűgösek, fáradtak leszünk, s ezt kompenzálva még több édességet eszünk majd. Ördögi kör. Nem túl izgalmas, de helyette rágcsáljunk zöldségeket, esetleg almát vagy pop-cornt.

Forrás: Pixabay/ CCO Public Domain

Csípős

A lefekvést megelőző egy órában már lehetőleg ne együnk semmi csípős ételt, megzavarhatja az éjszakai emésztésünket, esetleg rosszul alszunk, s másnap nem tudunk ellenállni az édességnek, ami segít feledtetni a rossz éjszakát.

Vörösbor

Habár imádjuk, s elismerjük számos jótékony hatását, ám a közhiedelemmel ellentétben az alkohol nem segíti az alvást, sőt csak zavarja, a mély és pihentető alvás ellenszere.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + = 12

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>